Art of Fashion

REmese, avagy az Újrahasznosított Mesék Társasága

2013.03.01.

Zamira

Szerda reggel egy sajtótájékoztatóra voltam hivatalos, ahol egy nagyon szimpatikus kezdeményezéssel ismerkedtem meg. Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő REmese Találkozó tulajdonképpen egy nemzetközi tehetséggondozó csereprogram, mely középpontjában a környezetvédelem és a gyermekdivat áll. A kezdeményezés célja, hogy infrastruktúrát, szervezeti hátteret biztosítson a tehetséges fiataloknak, illetve segítse őket a szakmai fejlődésben és a kapcsolatépítésben. A résztvevők olyan magyarországi, erdélyi és felvidéki magyar ajkú divattervezők, fotó - videósok, illusztrátorok, szövegírók és színészek, akik a környezettudatosságot szem előtt tartva szívesen merítenek ihletet a magyar népmesékből és a tradicionális mintavilágból.

Az idei találkozóra március 7-10-én kerül sor. A szakmai programok keretében a résztvevők belekóstolnak a portfólió összeállítás, a stúdiófotózás, a program- és divatbemutató szervezés, a divattervezés és a pályázatkészítés fortélyaiba, illetve környezetvédelmi szervezetek és néprajzkutató intézetek képviselőivel is találkoznak. A nagyérdemű számára a március 9-ét érdemes bevésni a naptárba, ekkor ugyanis egész napos programokkal várják majd az érdeklődőket az Aréna Plázában.

 

Részletes program és további tudnivalók a REmeséről ITT, Facebook oldaluk pedig ITT!

 

remese1.jpg

remese2.jpg

rremese.jpg

 

Képek via Facebook

0 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása