Art of Fashion

Versace for H&M summázva

2011.10.21.

Zamira


Június végén röppent fel a hír, hogy a H&M Alber Elbaz után Donatella Versace-t fűzte meg, hogy társuljon a következő designer kollekciójához. Azóta gyakorlatilag fokozatosan csurran-cseppen némi információ - először hallhattuk Donatella-t az elképzeléseiről nyilatkozni (itt), majd kiszivárgott egy-két fotó, elkészült a lookbook, végül pedig a kampányfilmet is publikálták, úgyhogy most már nincs más dolgunk, minthogy várni a kollekció H&M üzletekbe való megérkezését, melyre elvileg november 17-e körül kerül sor. Íme, minden, amire számíthatunk!

Színes, tarka-barka, csillog, mintás - véleményem szerint tipikus Versace, mely számomra annyit jelent, hogy általában "kicsit sok", viszont ami a szolidabb darabokat illeti mindegyik tetszik. A Daphne és Lindsey közös képén látható szett tetőtől-talpig tökéletes, de a pikkelyszerű, csillogós ruhát is el tudnám képzelni egy jó kis buliba :) Nem utolsó sorban pedig az ékszerek is egész jól sikerültek :)

Mindenesetre arra kíváncsi lennék, hogy mi az alapvető koncepció, mivel akárhogy is tűnődöm, egyszerűen nem vélem felfedezni a görög-, az állatminta, a pálmafák és a virágok közötti összefüggést, a színekről nem is beszélve... - bár őszintén szólva, ez az utolsó dolog amin fenn tudok akadni, ennyi idő után kétlem, hogy meg tudna még lepni a Versace meghökkentő színkombinációval :) Az alábbiakban láthatjátok a kampány képeit és a videót is. Mi az első benyomás? Terveztek beszerezni Versace for H&M darabot?

 


 

pics via Ftape

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

topankablog.hu · http://topankablog.hu 2011.10.22. 16:51:54

Bevallom őszintén, nekem csalódás - még akkor is, ha a szegecses darabok erősen idézik a 2012-es tavaszi Versace kollekciót. :(

2011.10.23. 07:50:13

A női darabok között akad egy-két vonzó darab, de a férfikollekció elég kiábrándító...nem épp egy átlagos férfi szekrényébe való:( De azt hiszem, én el fogok mazsolázni kicsit a ruhák között:)
süti beállítások módosítása