Art of Fashion

Helló mindenki! :)

2014.01.13.

Zamira

Igazság szerint nem is tudom hol kezdjem ennyi hónap szünet után, úgyhogy inkább bele is vágok a közepébe :)

Nos, a kényszerszabadságom a szakdolgozatom írásával kezdődött. Eleinte próbáltam lavírozni a két ügy között, de sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy a mester diploma már csak terjedelme miatt is egész embert igényel. Hiába minimalizáltam a blogra fordított időt, mindig ott motoszkált a fejemben - az elolvasatlan e-mailek, a meghívások, a bejegyzés tervek..., ezért jutottam arra a döntésre, hogy egy ideig mellékvágányra helyezem a blogot. Az egyetemi kötelezettségek (vizsgaidőszak, államvizsga etc.) futószalag-szerű ellátását azonnal követte a nyári szakmai gyakorlat, ami reggeltől estig irodában ücsörgést jelentett. Nyár lévén munka után természetes volt a jövés-menés, úgyhogy teltek a hetek és a klaviatúra továbbra sem került hozzám közelebb. 

Az ősz beköszöntével, igaz, hogy a terveimhez képest kevesebbet, de vééééégre újra tudtam időt szakítani a blogra. Beleástam magam az e-mailekbe és elkezdtem toldozni-foltozni ezt a bejegyzést nagyjából október elején. Hova repült három hónap? Ne kérdezzétek, fogalmam sincs :) Mostanra jutottam el arra a pontra, hogy újra érzem magamban a kezdeti energiát és lelkesedést. Emellett pedig hazugság lenne azt mondani, hogy ma is akkora prioritást élvez a blog az életemben, mint régen és bizony ki kellett találnom, hogy most akkor hol is van a helye...

Noh, de nem szeretnék lelkizni és ezt a szösszenetet sem túl bő lére ereszteni, úgyhogy száz szónak is egy a vége: újra lesznek posztok, biztos, hogy nem annyi, mint régen, de továbbra is azon leszek, hogy megosszam a szerintem szépet azokkal, akiket érdekel :) És ennél a pontnál szeretném megköszönni a kedves üzeneteket, el sem tudom mondani, hogy mennyire nagyon jól esett, hogy így hiányoltatok! Köszönöm, hogy vagytok! :) És persze nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek, tervezzetek, álmodjatok és valósítsátok meg :) 

xoxo Ági

 

Ps: Amíg nem írtam a blogra, leporoltam a Tumblr oldalamat. Hatalmas szerelem lett belőle, úgyhogy nézzetek rá, ha tetszik kövessetek ITT :) Íme, egy screenshot ízelítőnek :) 

 

Névtelen.jpg

 

 

0 komment

Ajánló: Konkurencia Fehérnemű

2013.06.05.

Zamira

Momentán az ablakon kitekintve hihetetlennek tűnik, de bizony nyár van, ami egyet jelent a strandszezonnal és elengedhetetlen kellékével, a fürdőruhával. Remélhetőleg hamarosan megérkezik az évszakhoz méltó sütkérezős idő, addig viszont érdemes kihasználni a borongósabb napokat és beszerezni néhány csinos darabot. Jelen posztban ehhez szeretnék Nektek ajánlani egy üzletet, nevezetesen a Konkurencia Fehérneműt.

Ahogy a neve is jelzi, nem csak a fürdőruhát keresgélőknek érdemes szétnézni az üzleteiben, illetve a webshopjában, mivel termékportfóliója meglehetősen gazdag. Női, férfi és gyermek fehérneműk, pizsamák, köntösök, harisnyák és zoknik egyaránt széles választékban megtalálhatóak a kínálatában. Multibrand üzletként több mint 50 hazai és külföldi gyártó termékeit forgalmazza, mint például a Triumph, a Sloggi, a Poppy, a Vancea-V, a Belmanetti, az Origami, a MyChoice, a Misty-Bahama, a Jolie Folie és az X-INN.

A Konkurencia Fehérnemű üzletek elérhetőségeit megtaláljátok a honlapon (ITT), illetve ajánlom figyelmetekbe a webshopot (ITT). Jómagam utóbbit próbáltam ki és maximálisan meg vagyok elégedve – pénteken rendeltem és csütörtökön gondosan becsomagolva meg is érkeztek a termékek. A vásárlás menete egyszerű és gyors, ráadásul online rendelés esetén a kézbesítés költségét már bruttó 5.000 Ft feletti megrendelés esetén átvállalja a cég.

A Konkurencia Fehérneműt megtaláljátok Facebookon is (ITT). Érdemes lájkolni, hiszen rajongóként első kézből értesülhettek a legújabb termékekről, az aktuális akciókról, illetve divattanácsok, sminktippek és játékok is várják az oldal kedvelőit. Nézzetek szét náluk, szerintem érdemes! Íme, egy kis ízelítő a kínálatból!

 

kon1.jpg 

Hupikék fashionisták

2013.05.31.

Zamira

Aprajafalva lakóihoz divatos törpök csatlakoztak, többek között Karl Lagerfeld, Anna Wintour, Marc Jacobs, Alber Elbaz, Donatella Versace, John Galliano, Coco Chanel, Carine Roitfeld, Iris Apfel, Grace Coddington, Valentino Garavani és még hosszan folytathatnám a sort. Az illusztrátor AleXsandro Palombo, akiről már egyszer olvashattatok (ITT) a blogon. Előszeretettel figurázza ki a divat és celebvilágot, úgyhogy érdemes a blogján (ITT) böngészgetni. Ezúttal Aprajafalvába repítette el napjaink meghatározó divatszemélyiségeit. Copfos Törpapa Lagerfeld, füstölgő Coco, fánkot majszoló Alber Elbaz, kis LV tatyóját maga után hurcolászó Marc Jacobs, gomba divatházak... Imádom :) Íme, egy kis ízelítő, további képekért pedig látogassatok el AleXsandro Palombo blogjára (ITT).

 

smurf1.jpg

Felhívás: Kutatási részvétel!

2013.05.29.

Zamira

A Testkép és Marketing Projekt 2012 tavaszán indult kezdeményezés, melyet három pszichológushallgató hozott létre. Céljuk, hogy felmérjék a nők fehérneműreklámokkal kapcsolatos viselkedését és ezáltal elősegítsék a reálisabb nőkép megjelenését a médiában. Az alábbiakban a részvételre való felhívást olvashatjátok.

 

Kedves Hölgyeim!

Franczia Nóra pszichológus vagyok. Jelenleg egy csapat tagjaként a Testkép és Marketing Projekt nevű kutatáson dolgozom. Szeretnénk megvizsgálni, hogy a vizsgálat résztvevői hogyan vélekednek a női fehérneműreklámokról. Ezt abból a célból kutatjuk, hogy részletesebb képet kapjunk arról, hogy a hölgyek hogyan viszonyulnak ezekhez a médiafelületekhez, milyen hatást váltanak ki bennük a jelenleg alkalmazott marketingstratégiák.

Vizsgálatunkhoz 30-64 év közötti önkéntes résztvevőket keresünk, akik szívesen vállalkoznak a kutatásban való részvételre. A tesztsor felvétele körülbelül 1 órát vesz igénybe. Hogy Önöknek ne kerüljön nagy fáradságba a részvétel, az időpont és a helyszín tekintetében igyekszünk maximálisan alkalmazkodni Önökhöz Budapest területén.

Részvételével nagyon sokat segítene nekünk abban, hogy minél színesebb és reálisabb képet kapjunk a nők véleményéről, érzéseiről a mai médiafelületek üzeneteivel kapcsolatban.

Ha kutatásunk felkeltette az érdeklődését, és szívesen segítene bennünket részvételével, kérem jelezze nekünk az alábbi e-mail címen.

 

Köszönettel,

Franczia Nóra és a Testkép és Marketing Projekt csapata

 

Elérhetőség

Franczia Nóra

bimp.group@gmail.com

Editorial csemege

2013.05.24.

Zamira

A tegnapi posztban említettem, hogy míg én a szakdolgozatomon munkálkodtam (ígérem most hozom fel utoljára), addig számos gyönyörű editorial látott napvilágot. Ezek közül kettő különösen nagy kedvencem elsősorban a styling miatt. A Monochromatic Madness a brazil Vogue májusi számát ékesíti és a monokróm jegyében szebbnél szebb, fekete-fehér, mintákkal tarkított darabokat vonultat fel. Van itt minden - pöttyök, csíkok, kockák, virágok, madarak, absztrakt és geometrikus formák - meglehetősen inspiráló kombinációkban. Egyszerűen LOVE!

A másik divatanyag az S/Style & Fashion tavaszi/nyári számában jelent meg, Shape Shift névre keresztelve. Itt is feltűnik egy cseppnyi monokróm, illetve további színesebb darabok az aktuális kollekciókból. A stylingnak tökéletes kiegészítője a bubifrizura és a hangsúlyos smink. Szintén LOVE! :)

 

mono1.jpg

süti beállítások módosítása