Art of Fashion

Helló mindenki! :)

2014.01.13.

Zamira

Igazság szerint nem is tudom hol kezdjem ennyi hónap szünet után, úgyhogy inkább bele is vágok a közepébe :)

Nos, a kényszerszabadságom a szakdolgozatom írásával kezdődött. Eleinte próbáltam lavírozni a két ügy között, de sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy a mester diploma már csak terjedelme miatt is egész embert igényel. Hiába minimalizáltam a blogra fordított időt, mindig ott motoszkált a fejemben - az elolvasatlan e-mailek, a meghívások, a bejegyzés tervek..., ezért jutottam arra a döntésre, hogy egy ideig mellékvágányra helyezem a blogot. Az egyetemi kötelezettségek (vizsgaidőszak, államvizsga etc.) futószalag-szerű ellátását azonnal követte a nyári szakmai gyakorlat, ami reggeltől estig irodában ücsörgést jelentett. Nyár lévén munka után természetes volt a jövés-menés, úgyhogy teltek a hetek és a klaviatúra továbbra sem került hozzám közelebb. 

Az ősz beköszöntével, igaz, hogy a terveimhez képest kevesebbet, de vééééégre újra tudtam időt szakítani a blogra. Beleástam magam az e-mailekbe és elkezdtem toldozni-foltozni ezt a bejegyzést nagyjából október elején. Hova repült három hónap? Ne kérdezzétek, fogalmam sincs :) Mostanra jutottam el arra a pontra, hogy újra érzem magamban a kezdeti energiát és lelkesedést. Emellett pedig hazugság lenne azt mondani, hogy ma is akkora prioritást élvez a blog az életemben, mint régen és bizony ki kellett találnom, hogy most akkor hol is van a helye...

Noh, de nem szeretnék lelkizni és ezt a szösszenetet sem túl bő lére ereszteni, úgyhogy száz szónak is egy a vége: újra lesznek posztok, biztos, hogy nem annyi, mint régen, de továbbra is azon leszek, hogy megosszam a szerintem szépet azokkal, akiket érdekel :) És ennél a pontnál szeretném megköszönni a kedves üzeneteket, el sem tudom mondani, hogy mennyire nagyon jól esett, hogy így hiányoltatok! Köszönöm, hogy vagytok! :) És persze nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek, tervezzetek, álmodjatok és valósítsátok meg :) 

xoxo Ági

 

Ps: Amíg nem írtam a blogra, leporoltam a Tumblr oldalamat. Hatalmas szerelem lett belőle, úgyhogy nézzetek rá, ha tetszik kövessetek ITT :) Íme, egy screenshot ízelítőnek :) 

 

Névtelen.jpg

 

 

0 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.